Amikor a honlapomra kezdtem gyűjteni az anyagokat, ezt az írást is a gépemen találtam. Hogy mikor és honnan származik, számomra köd fedi, ám úgy érzem, sokakat megérinthet, ezért teszem közzé.
A jó házasság titka lehet.
Többek között a házasságainkban begyűjtött - kisebb vagy nagyobb - sebeket, fájdalmakat hordozunk magukban. Olyan sérelmeket, amelyek múlni nem akarnak.
A múlni nem akarás elsődleges oka általában az, hogy a bántó dolgok után:
- mindent ugyanúgy folytatunk, mint korábban
- a bocsánatot kérsz annak nincs akkora súlya
- nem veszed, vesszük(?) észre, nem érzed, nem érezzük(?) át, mit is okozunk egymásnak
És ezek a helyzetek valóban fájnak. Csakhogy, ez csak az egyik oldala a sérelmek múlni nem akarásának!
A sérelmeinktől ugyanis soha nem fogunk megszabadulni egészen addig, amíg alaposan és őszintén végig nem gondoljuk, hogy mivel járultunk hozzá mindketten az adott helyzethez, amelyben megsérültünk!
Ha tehát nagyon mélyen haragszom Rád, elkezdjek "haragudni magamra is", hogy sosem gondoljuk át, hogyan járultunk hozzá mindketten a helyzethez:
- Miben voltunk túl elnézőek, engedékenyek?
- Mit nem adtunk meg a másiknak?
- Mi kellett volna mondanunk vagy nem mondanunk?
- Hogyan vállalhattunk volna nagyobb felelősséget a helyzet megoldásáért?
Hiányoznak az őszinte magunkba nézések!
Ha egy sérelmünk kapcsán legalább 2-3 dolgot találunk, amivel mi is hozzájárultunk a kialakult helyzethez akkor már jó úton haladunk, hogy végre szabadabbá váljunk sérelmektől!
Hozzáteszem: nem a magunk ostorozására, önsajnálatra vagy leértékelésre van szükség! Hanem felelősségvállalásra.
Mert igenis tőlünk is függ, hogy mi történik velünk!
Bár szeretjük nyugtatni magukat ennek az ellenkezőjével, az igazság az, hogy a kapcsolatunk nem csak úgy megtörténik velünk. Mindennek mi vagyunk az előidézői!